Epipapi

A TV2-Naplója bemutatta, miként néz ki a forgalom világvárosunkban. A riport arra volt kihegyezve, hogy a csintalan autósok miként sajátítják ki a zebrát akkor, amikor gyalogosok kelhetnének át az utca egyik oldaláról a másikra, a zöld jelzésen.
A képeken, a felfestett jelzésen tülekedő autók tucatjai. Köztük bámulatos ügyességgel és bátorsággal szlalomozó gyalogosok. Hopp, egy ugrás jobbra, egy szökkenés balra és a kalapos úr már majdnem elérte a túlélést jelentő járdát. Későbbi beszélgetésünkből kiderült, a nyugdíjas, egykoron élsportoló volt. Anno, az akadály és a rövidtávfutás országos bajnoka.
De hoppá! A botos, ősz hajú, hajlott hátú néni kicsit koccan. Gyorsasága nem a régi. Az átkelő egyharmadát küzdötte le, s máris piros a lámpa. Ajjajjaj! Rosszul számította ki a sasszét és a szatyrát messzire repítette egy mozgásban lévő kisteherautó.
Vezetője kultúrált, kifinomult beszédstílusával vonta magára a figyelmet. A mondat így hangzott: Vén szatyor, mi a halál…..(a kaszás, szexualitással kapcsolatos testrészére utalt) ugribugrizol. Hülye vagy?
Nem, édes fiam, egy esendő gyalogos!
A francnak pofázol vissza, jött az emelkedett válasz. Itt szambázol, miközben üresek a temetők!
A kedves, öreg hölgy életét egy hozzá csapódó fiatalember mentette meg, aki karon ragadta és átvonszolta még négy, az átkelőn parkoló gépkocsi között. Dühös vezetőik valamit mutogattak és perverzióra felszólító tőmondatokat skandáltak.
A túloldalon az anyóka, mivel varázserővel bírt, így szólt az ifjúhoz. Jótett helyében, jót várj! Teljesítem egy kívánságodat.
Lőn csoda! A zebrán a Suzukik, Mazdák, Trabantok helyén, számos barom, szürke magyar marha álldogált, jámboran, kérődzve.